vagytok, vagyunk,
vagyok, voltam,
vagyom.
emlék, poros polcok,
a veranda színes üvegmozaikján átszűrődő napfény
volt, van,
vagyunk.
emlék, elhagyott,
hagyom.
padlás, doh,
a kútba bele ne essél,lefedem.
Mosolyogva nézek vissza rád a kútból,
a deszka korhadt,
cseresznyét szedtem,
elértem a felső ágat is innen,
de milyen jó,
hogy cseresznyével tele
estem le,
itt sem éhezem,
nyugodj meg,
és a cseresznyét,
azt nagyon szeretem.
Mosolygok rád,
már csak fénykép vagyok
két copfomra emlékszel,
mert az van a fotón,
meg a fehér kezeslábasom,
a hintás fotón is azt hordom,
nagyon szerettem.
de nem,
a fotón, ami most már régi,
pedig akkor még új volt,
és nagyon jó,
a fotón ott kisdobos vagyok,
vagyok, vagyom, voltam, vagytam.
Az asztalodon.
És már úgy nézel rájuk,
a gyötrődőkre hogy ugyan,
az én gyerekem a kútba esett,
pedig befedtem,
de cseresznyét evett,
ráállt, a kis buta,
onnan elérte a felső ágat is,
tele volt cseresznyével a hasa,
utána szakadt a nagy ág is,
amibe kapaszkodott,
a kútba,
nem bírta,
és ő is, ő is már csak egy fotó most
sárgul,
de mosolyog,
látod milyen szép volt?
Szépen mosolyog,
vidám kisgyerek volt,
beleesett a kútba.
Vagy valahová.
Talán nem is kútba esett,
de volt
és most nincs.
Talán csak kitaláltam a kutat.
Nem is volt befedve.
Vagy be volt, de nem állt rá.
Mindig vigyázott, soha nem ment volna a kút közelébe.
Óvatos kislány volt,
azt mondta, amit az anyukája mondott,
azt csinálta, amit mondtak neki.
Nem is volt cseresznyefa a kútnál.
Az hátrébb volt.
Hol van, de hol van akkor?
Nem is volt.
Csak kitaláltam.
De akkor ez kinek a fényképe?
Itt? Az asztalodon.
A sárgult fotón?
Mosolyog,kisdobos.
Ja az?
Az én vagyok.
vagyok, voltam,
vagyom.
emlék, poros polcok,
a veranda színes üvegmozaikján átszűrődő napfény
volt, van,
vagyunk.
emlék, elhagyott,
hagyom.
padlás, doh,
a kútba bele ne essél,lefedem.
Mosolyogva nézek vissza rád a kútból,
a deszka korhadt,
cseresznyét szedtem,
elértem a felső ágat is innen,
de milyen jó,
hogy cseresznyével tele
estem le,
itt sem éhezem,
nyugodj meg,
és a cseresznyét,
azt nagyon szeretem.
Mosolygok rád,
már csak fénykép vagyok
két copfomra emlékszel,
mert az van a fotón,
meg a fehér kezeslábasom,
a hintás fotón is azt hordom,
nagyon szerettem.
de nem,
a fotón, ami most már régi,
pedig akkor még új volt,
és nagyon jó,
a fotón ott kisdobos vagyok,
vagyok, vagyom, voltam, vagytam.
Az asztalodon.
És már úgy nézel rájuk,
a gyötrődőkre hogy ugyan,
az én gyerekem a kútba esett,
pedig befedtem,
de cseresznyét evett,
ráállt, a kis buta,
onnan elérte a felső ágat is,
tele volt cseresznyével a hasa,
utána szakadt a nagy ág is,
amibe kapaszkodott,
a kútba,
nem bírta,
és ő is, ő is már csak egy fotó most
sárgul,
de mosolyog,
látod milyen szép volt?
Szépen mosolyog,
vidám kisgyerek volt,
beleesett a kútba.
Vagy valahová.
Talán nem is kútba esett,
de volt
és most nincs.
Talán csak kitaláltam a kutat.
Nem is volt befedve.
Vagy be volt, de nem állt rá.
Mindig vigyázott, soha nem ment volna a kút közelébe.
Óvatos kislány volt,
azt mondta, amit az anyukája mondott,
azt csinálta, amit mondtak neki.
Nem is volt cseresznyefa a kútnál.
Az hátrébb volt.
Hol van, de hol van akkor?
Nem is volt.
Csak kitaláltam.
De akkor ez kinek a fényképe?
Itt? Az asztalodon.
A sárgult fotón?
Mosolyog,kisdobos.
Ja az?
Az én vagyok.